A népesség várható élettartama világszerte csaknem öt évvel hosszabb lesz 2050-re - állapította meg a Lancet tudományos folyóiratban csütörtökön megjelent tanulmány. Az elemzés szerint 2022 és 2050 között a férfiak körében a várható élettartam 71,1 évről 76 évre nő, a nők körében pedig 76,2 évről 80,5 évre emelkedik.
Egyre több száz év feletti ember él Franciaországban, és megjelent egy új korcsoport, a "szuperszázasoké", amelybe azok tartoznak, aki 110 év felettiek - derül ki a francia Demográfiai Tanulmányok Nemzeti Intézetének (INED) egy szerdán közzétett tanulmányából.
Nem csupán a demográfiára és az államháztartásra gyakorol erősödő nyomást az öregedő népesség: az időskori szegénység egyéni szinten is egyre nehezebben kezelhető probléma – állapítja meg hat országra kiterjedő, friss felmérésében az Allianz. A kutatás egyik leginkább aggasztó megfigyelése, hogy a nők jelentős lemaradásban vannak a hosszú életre vonatkozó tájékozottságot illetően a férfiakhoz képest, miközben az időskori nélkülözés túlnyomórészt az idős nőkre jellemző magasabb szegénységi rátára vezethető vissza.
A városok esetében sokszor beszélünk az élhetőségről, ami azt is magába foglalja, hogy meddig élünk, sőt meddig élünk egészségesen. A várható élettartam Budapesten 76,7 év, ami átlagosan 5 évvel kevesebb mint, az európai fővárosokban, és ez a környező országok fővárosainál is rosszabb. Hogy mit tehetünk ennek javítása érdekében, arról a Budapest Jövője Fórumon beszélt többek között Karácsony Gergely főpolgármester és más szakértők, akik a város élhetőségének szempontjait emelték ki.
Folyamatosan emelkedik a 65 éves korban várható élettartam a világon, ami változást hoz az eddigi nyugdíjpolitikákban: egyre több országban emelkedik a nyugdíjkorhatár, csökken a nemek közötti különbség az öregségi nyugdíjkorhatárban és egyre több nyugdíjas jelenik meg a munkaerőpiacon. Az OECD friss jelentése szerint Magyarország több szempontból is kilóg a sorból.
Közzétette legfrissebb statisztikáit az európai országokban várható élettartamról az Eurostat. Ezek alapján a spanyol fővárosban élő nőknek a legmagasabb a várható élettartama, ami majdnem 10 évvel hosszabb, mint a budapesti nőknek.
Átlagosan tíz évet veszítettek potenciális élettartamukból azok, akik a nagy-britanniai koronavírus-járvány szövődményeibe haltak bele - hangzott el a járvány előzményeinek, következményeinek és hatósági kezelési módjának feltárását célzó brit vizsgálat keddi munkanapján.
A kormány az Európai Uniónak benyújtott egy reformjavaslatot, melyben az áll, hogy vizsgálnák a nyugdíjkorhatár további emelését. Ám Farkas András nyugdíjszakértő szerint kevés az esélye a változtatásnak - számolt be az Infostart.
A közelmúltban vette el Kínától a világ legnépesebb országa címet India. Bárki azt hihetné, hogy egy több mint 1,4 milliárd lakosságú országban nem lehet gond a népesedéssel, ez azonban koránt sincs így. Pekingnek gyorsuló népességfogyással, és rohamos elöregedéssel kell szembenéznie a jövőben. A probléma aggasztó lehet, és ráadásul az ország globális ambícióit is veszélyeztetheti.
A keresetük alapján a felső 10 százalékba tartozó brit férfiak többet fizetnek be a társadalombiztosításba, mint amennyit nyugdíjjáradékként visszakapnak – írja egy friss tanulmány adataira hivatkozva a Financial Times.
Miután idén lezárult a nyugdíjkorhatár hosszú évekig tartó emelése Magyarországon, érdemes végiggondolni, hogy mennyire fenntarthatók a jelenlegi rendszerek. Cikkem első részében arról írtam, hogy miért recseg-ropog a több mint 100 éves múltra visszatekintő rendszer, második részében pedig a nyugdíjkorhatár alakulásával, illetve a várható élettartam növekedésével foglalkozom.
A Föld népessége november közepén eléri a nyolcmilliárdot az ENSZ Népesedési Alapjának (UNFPA) számításai szerint. Még soha nem élt ilyen sok ember a bolygón, de szakértők szerint a rekordmagas szám önmagában nem ad okot aggodalomra.
Nem sok jó hírrel kecsegtet az ENSZ új jelentése, amely szerint a világjárvány óta a várható élettartam, az oktatás és a gazdasági jólét terén elért évtizedes fejlődés jelentősen visszaesett – számol be a hírről a BBC.
Három évvel esett vissza a születéskor várható élettartam New York államban 2020-ban, a koronavírus első évében. A CDC adatai szerint ez a legnagyobb visszaesés az összes állam között – számol be a hírről a Bloomberg.
Egy 500 000 középkorú britet vizsgáló tanulmány szerint a só hozzáadása az ételekhez az asztalnál összefügg a korai halálozással – írja a The Guardian.
Csaknem két évvel csökkent a várható élettartam 2020-ban az Egyesült Államokban, nagyobb mértékben, mint a vizsgált másik 21 magas jövedelmű ország bármelyikében.
Becsei András a Portfolio Checklist szombati különkiadásának vendége volt.
Nagy tervekkel álltak elő.
Van olyan forgatókönyv, hogy egyikőjük sem nyer egyértelműen.
Gyakorlati, jól bevált módszerek.
Tardos Gergelyt, az OTP Bank elemzési központjának igazgatóját kérdeztük.
Simák Pál a Portfolio Checklistnek nyilatkozott a Hitelezés 2024 konferencián.
Czímer Gábort, az Új Szó belpolitikai újságíróját kérdeztük a Szlovákiában kialakult helyzetről.